Előhang

Kezdem érezni, hogy nekem ezzel van dolgom. Mesélnem kell. Történeteket kell mesélnem. Valóságosakat és kitaláltakat. Az enyémet, másokét, mindenkiét. Eposzokat és kis szösszeneteket, drámát és komédiát, tragikomédiát, mert szerintem azok a legjobbak. Amikor sírva, kínodban nevetsz, mert annyira borzasztó, de közben annyira abszurd is az egész. Mint ez a kurva élet. Abszurd az egész, abszurd, hogy elkezded valahol, a budai villában, a somogyi faluban vagy egy igluban a jégmezőn, de elkezded. Ezt sem te választod, nem a te döntésed, hogy el akarod-e kezdeni. Megtörténik. Két ember úgy dönt, hogy önmagukból odaadnak egy-egy darabot és létrehoznak téged. Akkor még nem is te vagy, majd csak később leszel te. Kialakulsz az évek alatt, mint a kontinensek. Elmozdulnak a lemezek, összeütköznek vagy elszakadnak egymástól. Erodálódnak. Te is erodálódsz majd, ahogy ütközöl és elszakadsz. Brutális méretű dolgok mennek végbe. De akkor még mindig csak az elején vagy, épphogy létrejöttél te magad, nem is vagy még kész, talán sosem leszel kész teljesen. És aztán csinálni kell, nincs megállás, egy irány van, előre. Valami hajt. Az apád, a pénz, a saját vágyad vagy valaki másé, de mész előre, mert nincs más választásod. Rettenetesen nyomasztó, hogy nem lehet megállni. Akkor sem, amikor fogalmad sincs, hova tartasz éppen, hol fog földet érni a lábad a következő lépésnél. Menni kell. De én most meg akarok állni, csak egy kicsit, csak amíg veszek egy mély levegőt, csak iszom egy korty vizet, csak bekötöm a cipőfűzőm, mert az most ki van oldódva. Kioldódott, szétesett a csomó, ami eddig összetartotta, és most magányosan csüng, lóg, lengedez, ahogy próbálok előre lépni, de nem tudok, mert nem tartja a lábamat a cipő, nem tart semmi. Ettől sokkal nehezebb menni előre, sokkal nehezebb a lépés, hogy nincs, ami megtartson, hogy már a saját cipőmben sem bízhatok. Én is csak lengedezem, mint a kioldódott cipőfűzőm. Ha nem tudom bekötni, ha nem készítek megint egy erős csomót, amivel aztán szoros lesz a cipőm, akkor nem tudok továbbmenni. Akkor el fogom hagyni a fél pár cipőmet, vagy talán mindkettőt, és mezítláb kell folytatnom. Mezítláb pedig nem lehet sokáig menni. Felsérti majd a talpamat minden, ami az utamba kerül.